SZÍNÉSZEINK KÖZELRŐL


BEREZNAI ROLAND

Első igazi színházi élményem Hervé "Nebáncsvirág" című operettje volt a Fővárosi Operett Színházban 8 éves koromban. Ez meg is határozta színházi és zenei érdeklődési körömet. A középiskolában, amíg más Edda meg Piramis koncertekre járt, én az Operett Színház előadásait látogattam, akár hetente többször is, pótszéken ülve, ha kellett. Az iskolában a szünetekben a "Jaj, cicá"-t énekeltem a folyosón, s egyszer, amikor ott tartottam, hogy "ha ülök is a mennyben, te, cica, csak üzenj be", az igazgatónő felkiabált nekem a földszintről, hogy csak menjen fel ő oda (no nem a mennybe, csak hozzám, az emeletre), akkor megnézhetem magam. 🙂

Operett rajongásom következtében tizenéves koromban már kívülről fújtam az ismert, nagy operettek betétszámait (Csárdáskirálynő, Marica grófnő, Leányvásár, Lehár operettek), mindegy volt, hogy a primadonna, a bonviván, a szubrett vagy a táncos komikus énekelte.

Polgári foglalkozásom mellett (okleveles kertészmérnök) az "Etűd Zeneiskolát" is elvégeztem magánének szakon, s a mai napig járok hangképzésre a budapesti Újszínház korrepetitorához. Operett, magyar nóta és egyéb szervezett programokon találkozhat velem a közönség. Dunaharasztiban immár hat év óta rendezem a polgármesteri köszöntővel egybekötött újévi koncertet, olyan ismert művészek közreműködésével mint Kállay Bori, Kalocsai Zsuzsa, Oszvald Marika, Zsadon Andrea, Teremi Trixi, Virág József, Jankovits József, Szolnoki Tibor, Csere László, Bozsó József, Csák József.

Két évvel ezelőtt kerültem a Fedák Sári Színházhoz. A Mária főhadnagyban játszom Kossuthot, a Leányvásárban a minden hájjal megkent Harrisont, a felújított Lili bárónőben az olasz márkivá avanzsált József komornyikot, valamint Pörkölti Ödön polgármestert a Viktória c. operettben. Szeretem ezeket a karakterszerepeket, mert változatos jellemábrázolásra adnak lehetőséget.