SZÍNÉSZEINK KÖZELRŐL


KISS RÉKA

Csepelen az Egressy Béni Művészeti Középiskolában tanulok színész szakon. 3 éve vagyok a Fedák Sári Színházban, eleinte az ifjúsági tánckarban táncoltam, itt megismerkedtem sokféle tánccal, mint például a keringő, a palotás, a polka stb. Most pedig már a társulatban tevékenykedem. Három éve járok Szegedi Dórához magánénekre a Galambos János Zeneiskolába, illetve 2 évig lírikus balettoztam. A színháznál megismertem az operett műfaját, amit nagyon szeretek. Kedvenc darabjaim a Viktória című operett és a Bál a Savoyban. A következő évadban Iluska szerepét játszhatom a János Vitézben, a Boeing Boeing Leszállás Párizsban című zenés vígjátékban pedig Jacqueline bőrébe bújhatok. A szabadidőm nagy részét itt töltöm, olyanok vagyunk, mint egy nagy család. Nyolc éve van egy cicám, Tódor, nagyon szeretem, otthon ő is családtag. A fiatalok nem igazán ismerik és kedvelik az operettet, engem mégis ez fogott meg. A fülbemászó, vidám dalokat pörgős táncok kísérik a színpadon. Talán én is egyike lehetek azoknak, akik tovább viszik és megszerettetik a fiatalokkal ezt a műfajt.