SZÍNÉSZEINK KÖZELRŐL


NEMCSÓK NÓRA

A színház komplexitásában érdekel. Színészi feladatok mellett dolgozom olykor rendező asszisztensként, kipróbáltam magam ügyelőként és kellékesként is, emellett két musical stúdió tánctanára és koreográfusa is vagyok. Szeretem színházon belül ezt a fajta rugalmasságot. Számomra ez az állapot illetve lehetőség egyfajta teljességet jelent, végtelenül izgalmasnak találom. Színészként éppolyan örömmel játszom prózai, mint zenés szerepeket.

A Fedák Sári Színháztól Dunai Ferenc "A nadrág" című darabjában Radóné szerepére kaptam felkérést. Ő Radó Tamás igazgató elvtárs felesége, aki miután rájött, hogy férje megcsalja, utánamegy, hogy tetten érje. Radóné a férje és a szocializmus hű asszonya, szemet hunyva a megalázó és méltatlan helyzet felett, elviszi férje nadrágját szeretőjének lakására, mivel abban a pillanatban azon áll vagy bukik férje jövője.

Nagyon remélem, hogy lesz még alkalmam együtt dolgozni a színház társulatával és játszani kedves közönségének.

Tulajdonképpen 4 évesen kezdődött, amikor a szüleim elvittek Lakner bácsi Stúdiójának meghallgatására. Nem igazán tudtam még, mi is történik egy ilyen helyzetben, így mikor verset kértek, szégyenlősen mosolyogva húzogattam a ruhácskámat.

A színpad kisebb-nagyobb megszakításokkal végigkísérte a gyermekkorom és onnan tovább. Földessy Margit stúdiójában kipróbálhattam magam nagyobb szerepekben is. Majd 5 évig állandó szereplője voltam az Életképek című családi teleregénynek.

A végletek embere vagyok - bár mára azt gondolom, megtanultam számításba venni az aranyközépút lehetőségét is - egy idő után úgy éreztem, a verbális kifejezésformában nem találom meg a válaszaimat, egy éles kanyarral a tánc felé fordultam. Mai napig hálás vagyok mesteremnek, Bakó Gábornak, aki megszerettette velem és testközelbe hozta számomra a táncot. A Madách Musical Táncművészeti Iskolában szereztem színházi táncos képesítést.

Közben a színészet is szép lassan visszatért az életembe úgy, mint az éneklés is. A Színház- és Filmintézetben színész illetve magánének szakon végeztem.

Játszom Ivancsics Ilona és Színtársainál, a Magyar Színházban, a Pannon Várszínházban és van egy zenei formációnk Molnár György kedves, zenész kollégámmal, mely az általa megzenésített költők verseire épül.